Január 3-án megkaptuk az első kezelés utolsó adagját (éljen, márcsak 5 van hátra), amitől tegnapra sikerült olyan rosszul lennie, mint még soha. Sírva kért, hogy csináljak valamit, mert ő nem érti, hogy miért pont vele történik mindez.

Ilyenkor elgondolkodom, hogy miért is?!

Amikor Panna megfogant és megszületett, úgy terveztük Csabival, hogy mikor ketten megöregedve ülünk egy karosszékben, és már nem lesz erőnk, akkor jön majd Pannus, aki segít, bátorít, támogat minket. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én teszem ezt a lefogyott, kiskopasz gyerekemmel.

Ebben a helyzetben nagyon nehéz hinni, remélni, ebben a helyzetben leginkább szeretni lehet és kell!