Ismét sikerült mindössze 3 napot itthon töltenie Pannusnak. Hihetetlen, hogy nemhogy 1 nappal előre, de 1 órával előre sem lehet tervezni az életünket. Kedd délelőtt a vérvételen még csak a hemoglobinja volt alacsony, mondták menjünk este 5 óra felé vissza, hogy kapjon egy adag vért. Miután 7-kor még nem jelentkeztek, telefonáltunk, amikor is közölték, hogy este 9. Addig próbáltuk mindenféle módszerekkel ébren tartani az 4,5 évesünket több-kevesebb sikerrel. Bementünk, 10-re bekötötték, minden rendben zajlott, majd másfél óra elteltével elkezdett vacogni a lányom, elindult a láza felfelé. Újabb szuri (bár nem értem - igaz nem is vagyok orvos- , hogy akkor miért is kellett adnunk otthon a sejtnövelő szurikat?! -amit mellesleg "Apa" szúrt). Antibiotikumot bekötötték, 5 nap kórház. Menetközben egy hasmenéses-hányásos vírust is sikerült beszednünk, bár a gyerekek fel ezzel küzd az osztályon.
Most megy a vizsgálódás az ÁNTSZ részéről, hogy a részleges zárlat miatt ez mégis hogy...Én pedig továbbra sem mehetek be:(
Csak hogy ne legyen könnyebb az életünk, a hét elején frissen vásárolt kicsi autómnak nekiment egy barom a lakóparkon belül a parkolóhelyemen, majd távozott. Semmi névjegy, telefonszám. Ez ismeretlenül is őt minősíti, és akkor finom vagyok.