Hoztunk egy nagyon nehéz döntést. Mondhatnánk, a Sorstól kaptunk egy jelet. Egyik este Pannusról beszélgettünk Csabival,és egymástól függetlenül mondtuk ki, hogy nem akarjuk tovább folytatni ezen körülmények fennállása mellett. Abban az esetben, ha ki kell venni a portot, akkor lesz egy problémamentes lehetőségünk arra, hogy abbahagyjuk itt és most a kemoterápiát. Ebben, akkor, hallgatólagosan megegyeztünk. Mikor ez a lehetőség eljött, döntöttünk.

Bevallom, kegyetlenül nehéz döntés volt. De, ha a mérleg egyik serpenyőjébe beletesszük az eddigi összes orvosi döntést, a másikba a mi döntéseinket (melyek az idő folyamán helyesnek bizonyultak), akkor (sajnos, vagy nem) felénk billen el a mérleg nyelve.

Mindezek folyományaként ma egy közel két órás beszélgetés után elváltunk egymástól. Mi és a II-es klinika.

Őszintén remélem, hogy az általunk megfogalmazott kritikáknak lesz eredménye, és egy másik kisgyereknek nem kell mindezt végigélnie. Mert itt nem a mi életünk/esetleges kényelmünk a tét, hanem a gyerekünké. És akkor, ha már nem hiteles sem az orvos, sem a személyzet többi tagja a szemedben, akkor nincs értelme. Akkor más orvost, más intézményt kell keresni. Tudjuk, ez sem lesz könnyű.De mondjátok, mi számít könnyű döntésnek egy ilyen helyzetben?!

Ma, mikor Pannus végignézte a szobáját, hogy minden játéka megvan-e még?:) kiszólt a szobából: "Mami kijöhetek?" Először nem értettem, majd rájöttem, hogy ez a kislány az elmúlt két hónapját másodmagával egy kb. 7 nm-es szobában töltötte. Egyszerűen idegenül mozgott a saját lakásunkban. És akkor, akkor tudtam, hogy helyes döntést hoztunk. És most, amikor ott szuszog az ágyunkban (mert igen, megszegve eddigi elveinket ma kivételesen a nagyágyban aludhat), akkor is. Az életünk folytatódik. Most pár hét szünetet szeretnénk,  kicsit élvezzük az együttléteket hármasban, majd másik orvost keresünk. Elindítottunk szálakat, gondolkodunk itthoni lehetőségekben, de külföldiben is. Meglátjuk. Egy biztos, a döntéseinkért mi vagyunk felelősek, de inkább mi hozzunk rossz döntést, mint az orvosok. Mert erről, ők már tanúbizonyságot tettek. Sajnos...

UI: A blog természetesen íródik tovább:)