December 27.-én voltunk a második kezelésen (ami az első kezelés egyik része). Azt leszámítva, hogy megint a fejetlenségbe csöppentünk a II-es klinikán (az ambulancián is megszúrták a vérvétel miatt, az osztályon is megszúrták a kezelés miatt) Pannus vérvételi eredményét jónak minősítették, és megkaphattuk a kezelést. Majd, miután szóltam, hogy esetleg nem kellene-e már a varratokat kiszedni a hátából, kiderült, hogy az amúgy ügyeletes! sebész házon kívül van....Gondoltam, akkor kezembe veszem az ügy irányítását. Felhívtam az I-en a sebészünket, aki készségesen kérte, hogy ha nem okoz gondot!, akkor fáradjunk át hozzá, és ő természetesen kiveszi. Így is lett, P. alig pityergett, és megérkezett Marcsi, főnővér is, aki hallotta, hogy ott vagyunk, és puszit hozott nekünk. Ennyit a hozzállásról ismét! Mikor hazaértünk, mindketten 2 órás délutáni alvással pihentük ki a nap fáradalmait:)
Sajnos a másnap már nem volt ilyen bíztató. Panna reggel nem akart kikelni az ágyból, nagyon nyűgös volt, fájlalta a pocakját, nem evett, nem ivott semmit. Délelőttre belázasodott, és fél óra alatt nagyon magas láza lett. Kétségbeesve telefonáltam az onkológiára, ahol megnyugtattak, hogy mivel jó volt a véreredménye, így várhatóan "csak" a mellékhatások kezdenek jelentkezni. Egész nap rosszul volt, éjszaka alig tudott aludni, tegnap is folytatódott.
Eszembe jutott egy idézet: a kéz, amely a bölcsőt ringatja, a világot is igazgatja". A lányom, aki csecsemőkorában sem bírta elviselni, ha túlzottan simogattuk, puszilgattuk, most maga kérte ezt. Emlékszem, mikor beteg voltam, az én anyukám is azzal tudott megnyugtatni, ha a homlokomra tette hűvös tenyerét. Néha hihetetlen, hogy most már én teszem ezt.
A mai nap kicsit eseménytelenebb, már nem lázas, kicsit evett is.Várja a szilvesztert, vettünk a lakás feldíszítéséhez szükséges kellékeket, mert "bulizni" fogunk. Ő egész éjjel ébren szeretne maradni, ami persze nem fog összejönni, de nem ábrándítom ki. Egyszer egy évben (pláne ebben a helyzetben) ez belefér.
BUÉK mindenkinek, magunknak pedig kitartást, erőt, és bátorságot kívánok!